Orbán Béla:

Sabbath Bálák

Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szombati alkalmán

2012.07.07.

A mai szombatnak a neve Sabbath Balak, és a hetiszakasz a Mózes 4. könyvének a 22. fejezetétől kezdődik. Mégpedig a 22. fejezettől kezdődően olyan ismerős történetről beszélünk, mint a Bálám története, héberül Bileám, és a közkedvelt Bálám szamara, én azt hiszem, mindenkinek ismerős, akár kultúrából, mindenféle módon használják a Bálám szamara történetét.

Így kezdődik a heti szakasz:

4.Mózes 22:1-4: „És tovább menének Izráel fiai, és tábort ütének Moáb mezőségen a Jordánon túl, Jérikhó ellenében. És mikor látta Bálák, a Cippór fia mind azokat, amelyeket cselekedett vala Izráel az Emoreussal:Igen megrémüle Moáb a néptől, mivelhogy sok vala az, és búsula Moáb Izráel fiai miatt. Monda azért Moáb Midián véneinek: Most elnyalja e sokaság minden mi környékünket, amiképpen elnyalja az ökör a mezőnek pázsitját. (Bálák pedig, Cippórnak fia Moáb királya vala abban az időben.)”

Itt meg is állok hiszen itt, ez a történet önmagában hasonlít a mai kornak a történetéhez, amikor Izrael ott győzedelmeskedett az előzőekben – ismerjük Szihonnak a legyőzését, és ismerjük ennek az útnak a nehézségét, amikor a pusztán kellett átmennie a népnek. Tulajdonképpen a delikvensekkel itt, Bálákkal, a moabitákkal és a másik néppel is, a midiánnal is nem volt semmi gondja, semmi baja Izraelnek. Nem voltak egymással se háborúban, se haragos viszonyban. És azért mai ennek a történetnek ez a jellemzője, mert itt az ok nélküli támadás. Az ok nélküli támadás, nincs a másikkal semmi bajom, semmi okom, és mégis támadom és gyűlölöm. Van ilyen, van ilyen ok nélküli gyűlölet, és nem is igazán tudja sok ember, hogy miért gyűlöli azt, akit, és nem is igazán tudja, hogy miért van ok nélküli gyűlölet az emberekben. És önmagában is az embernek sokszor. Ha mélyen belenézünk, ez a ma is működő ok nélküli gyűlölet tulajdonképpen Isten akarata elleni gyűlölet. A bálványimádásnak, az engedetlenségnek és a másságnak az a jelzése, hogy Istennek az akaratát nem tudom elfogadni. Ütközik Istennek az akarata az én terveimmel, az én érdekeimmel, az én hasznommal, és amikor midiánról és moábról beszél itt a Biblia, akkor gyakorlatilag erről szól a történet, hiszen Izrael népe Isten akaratában volt, és ez a két népnek nem tetsző volt, félelmet okozott és tulajdonképpen Istennek az akaratát nem akarták elfogadni, mert ütközött az ő akaratukkal. Ok nélküli gyűlölet itt kezdődik a Bibliában, és az ok nélküli gyűlölet ma is itt van közöttünk. Nevezhetjük akárminek is, lehet a keresztényeknek a gyűlöletével éppúgy ezt azonosítani, mint általában az antiszemitizmussal, a zsidóság gyűlöletével. Nem velünk van a baj. Hanem pontosan, hogy Istennel. Nem a mi jelenlétünkkel van a baj, hanem azzal, hogy látják, Isten velünk van. És sokszor sajnos nem is tudják, hogy mit tesznek. Sokszor sajnos nem is tudják, hogy miért van az, hogy eleve a másság gyűlöletté csap át. Ebben a pillanatban természetesen előkerülnek azok, akik mindjárt kezdenek valami megoldást, szervezkedést, mint Bálák is elmegy a midianita Bálámért, hogy átkozza meg őket. Nem is a néphez tartozott, nem is moabita volt, hanem midianita volt, a midianitákkal sem volt semmi baja Izraelnek, hiszen Mózes apósa is midianita volt, nem volt semmi gond. Viszont ennek a Bálámnak az életében volt egy olyan dolog, amit akkor a pogány népek nagyon nagyon becsültek, volt egy tudása, egy ismerete, a varázslás, amit a történetből és magának Bálámnak az életéből tudunk. Bizony Mezopotámiából hozta és használta.

Ennek a történetnek végülis a mai kapcsolatait is ki lehetne bontani, hogy hogy néz az aki, amikor az ember Isten akaratával találkozik, milyen eszközöket vet be, hogy ne sikeredjen. Természetesen beveti a varázslást, természetesen megjelenik a másik istennek az ereje, természetesen – mondjuk így – még az ördöggel is cimborál.

És amikor itt beszélünk arról, hogy a népnek nem volt elég a harc, most meg ok nélkül megtámadják, akkor igazából arról kell beszélnünk, hogy a mai nap is bizony minden eszközzel megpróbálják Isten akaratát semlegesíteni, megmásítani vagy akadályozni. Nehogy azt gondoljuk, hogy csak Izrael életében, nehogy azt gondoljuk, hogy csak a kereszténység életében. Igazából az történik, amikor valaki ellenünk van -személyesen is lehet ellenünk-, akkor Isten akaratát véli felfedezni, valóban látja Isten akaratát az életünkben és teljesen automatikusan, teljesen törvényszerűen a másik szellemiség azonnal akcióba lép.Ez az akció bizony nyomon követhező ebben a történetben is, és amikor a 21. verstől olvasom, az ismert területre érkezünk:

4.Mózes 22:21- 32: „Felkele azért Bálám reggel, és megnyergelé az ő szamarát, és elméne a Moáb fejedelmeivel. De megharaguvék Isten, hogy elmegy vala ő. És megálla az Úrnak angyala az útban, hogy ellenkezzék vele; ő pedig üget vala az ő szamarán, és két szolgája vala vele. És meglátá a szamár az Úrnak angyalát, amint áll vala az úton, és mezítelen fegyvere a kezében; letére azért a szamár az útról, és méne a mezőre; Bálám pedig veré az ő szamarát, hogy visszatérítse azt az útra. Azután megálla az Úrnak angyala a szőlők ösvényén, holott innen is garád, onnan is garád vala. Amint meglátá a szamár az Úrnak angyalát, a falhoz szorula, és a Bálám lábát is oda szorítá a falhoz; ezért ismét megveré azt. Az Úr angyala pedig ismét tovább méne, és megálla szoros helyen, hol nem volt út a kitérésre, sem jobbra, sem balra. Amint meglátá a szamár az Úrnak angyalát, lefeküvék Bálám alatt, azért megharaguvék Bálám, és megveré a szamarat bottal. És megnyitá az Úr a szamárnak száját, és monda a szamár Bálámnak: Mit vétettem néked, hogy immár háromszor vertél meg engem?Bálám pedig monda a szamárnak: Mert megcsúfoltál engem! Vajha volna fegyver a kezemben, nyilván megölnélek most téged. És monda a szamár Bálámnak: Avagy nem te szamarad vagyok-é, amelyen járni szoktál, amióta megvagy, mind e napig? Avagy szoktam volt-é veled ekképpen cselekedni? Az pedig felele: Nem. És megnyitá az Úr a Bálám szemeit, és látá az Úr angyalát, amint áll vala az útban, és mezítelen fegyverét az ő kezében; akkor meghajtá magát és arcra borula. Az Úrnak angyala pedig monda néki: Miért verted meg a te szamaradat immár három ízben? Ímé én jöttem ki, hogy ellenkezzem veled, mert veszedelmes ez az út én előttem.”

A történet valóban ismert, és mégis, én azt hiszem, hogy ismeretlen. A zsidó gondolkodók nem tudnak mit kezdeni ezzel a történettel. Nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy a szamár beszélni kezd, hiszen teljesen extra, teljesen magyarázhatatlan történet. Ezért a zsidó bölcselők a legkülönbözőbb variációkat veszik elő, hogy Isten úgy teremtette már az teremtés 5. napján a szamarat, amiről nem tudjuk, hogy tudott beszélni; vannak Istennek titkai... Zsidó magyarázók általában vagy azt mondják, hogy titok, vagy hogy majd amikor a Messiás megérkezik, majd megtudjuk a választ és ilyenkor majdnem, hogy szabad vagyok arra, hogy nem is olyan nagy titok ez. Hiszen ha azt veszem – valóban bátorkodom én is egy magyarázattal jönni – hogy mi is az a szamár esete: igen, sokszor elindult az ember. Igen, sokszor Isten akaratával szembe, figyelmeztetése ellenére elindul, mert kényszeríti valami, mert lát benne valami hasznot, mert el van csábítva, meg van kísértve, úgy ahogy Bálák Bálámot megkísértette, úgy ahogy megígérte, sőt, küldte már eleve a küldötteivel és a többi főemberrel a pénzt, a sikert és sok mindent. Mi is sokszor vagyunk így, hogy tudjuk Isten akaratát, és hát az érdekeink azt mondják, hogy tegyünk ellene. Tudjuk Isten akaratát, és ellene akarunk tenni és ilyenkor Istennek van egy különleges eszköze, mégpedig az, hogy ad egy látást. Elvett látásra ad egy látást. Bálám ott, amikor látást kap, akkor tulajdonképpen szembesül – a szó valós értelmében – az igazsággal. Azzal, hogy mit tett, mire készül, miben sebezhető, miben kísérthető, hogy miben befolyásolható.

A mi életünkben is a szamár, mint olyan, ilyenkor megjelenik, a szamár pedig az Ószövetségben mindig is az egzisztenciát jelentette. Azt, amelyik vitte kamionként a terheket, az, amelyik az akkori taxi volt, szállító eszköz és minden. És egyszer csak megszólal a mi életünkben is a mi egzisztenciánk: nem akar menni. Nem akarnak menni a dolgaink, nem akarnak menni. És nem vesszük észre, hogy Isten pont azért állítja meg, hogy nehogy véletlen olyat csinálj, ami Isten ellen van. Nehogy azt hidd, hogy a gazdagság mint olyan, az olyan nagyon nagyon nagy áldás tud lenni. Ha rosszul használod bizony, ha öncélúan és isteníted a pénzt, akkor Isten megállíthat, mert szeret. Mert beszélő viszonyban vagy Vele, meg fog állítani. Mert maga Bálám is beszélő viszonyban volt Istennel. Hiszen többször is olvassuk: beszél vele, áldozatot mutat be, meg hét oltárt épít, de itt a szamár esetében is ott van, a mi életünkben ott van. Nem veszed észre, hogy megállt valami az életedben? Ami olyan fontos volt, ami vitt előre! Az egész előre menetelednek valami eszköze. A szamarad megállt. Biztos, hogy a te ügyetlenségedről van szó? Nem arról van szó, hogy Isten nem akarja, az nem jó út, nem az akaratában van? Bizony sokszor megszólal a szamár, sokszor megszólal a visszaköszönő tehetetlenségünk, sokszor megszólal az, hogy csinálnám, de nem megy. Hát miért nem megy?! Toporzékolunk és sok mindent csinálunk azért, mert nem megy az egzisztenciánk, nem megy az építkezés, nem megy a szamár.

Hát tudod te, hogy Isten mit akar? Tudod te, hogy Isten mit nem akar? Hallod, tudod, és nem akarod tenni. Bálám hallotta, tudta, és nem akarta tenni, ő ellenkezőt akart tenni. Ellenkezőt, és Isten látást ad. Először a szamárt állítja meg. Megállítja. Megállítja az életedet, ha kell. Megállítja az előre haladásodat. És ez bizony áldás nekünk. A szamár valóban áldás, mert amikor itt olvasom azt „ez az út szerintem nem jó” „énelőttem” - az Úrnak angyala szól. Énelőttem nem jó. Ez nem azt jelenti, hogy előtted nem volt kívánatos és nem volt megdőlve az életed, mert erre akarok menni, mert itt kevesebbet kell dolgozni, többet lehet keresni és olyan helyre megyek, ahol nem is kellene lennem, mert nekem érdekem, hasznom van. Isten meg fogja állítani az életedet. Mert neked már szólt. Bálámnak már szólt. Ha nem elég, akkor a szamáron keresztül meg fog állítani. Beszorul a

lábad. Beszorul a lábad, ahogy a két garád, a két szőlőültetvény mellett beszorult Bálámnak a lába, nem mehetsz tovább! Szembesülni kell Istennel. Nem megy tovább. Isten nagy szeretete, amikor megállítja az életünket. Ha Bálám megtette volna, annak ítélete lett volna. Bálámnak, ha megteszi azt, amit fizettek és fizetni akartak, súlyos büntetése lett volna. De ugyanakkor ebben benne van az az üzenet is, hogyha Isten ad valamit és arra van tudásod és ismereted, akkor tudd meg, hogy Isten be is teljesíti. Meg fogja tenni. Legyen az bárki életében, nem engedi, hogy te elrontsd, nem engedi a te átkodat, nem engedi a te keresztbehúzásodat, Istennek az akarata, akár tetszik, akár nem: először kijelenti, hogy ne menj! Másodszor figyelmeztet, harmadszor figyelmeztet. És utána beszorítja a lábadat és megmutatja, hogy kard is van a kezemben! Megmutatja, hogy ítélet is lehet ebből. Bálámnak ez a megállítása, mondhatnám, hogy az életébe került és nem ítélte meg valóban Isten és nem vette el az életét. Mert ami Istené, ahhoz hozzányúlni, akár a tervéhez, akár az akaratához, életveszélyes!

Talán ezt kellene megtanulni Bálámnak a történetéből. És én szabadon hozom azt, hogy Istennek a nagy nagy szeretete az, hogy ha megállítja a szamarat. Hogy ha beszél a szamár. Nagy nagy szeretete az, ha azt mondom, hogy ebben az országban a gazdasági helyzet, úgy ahogy van, nagyon roncs állapotban van: beszél a szamár! Nem veszed észre?! Mert ha előre haladnál, vajon hol kötne ki ez az ország?! Egy biztos, hogy Istentől távol! Egy biztos, hogy Isten akaratát valahol gátolja. Vagy azért, mert nincs még itt az ideje, vagy azért, mert Isten nem is akarja.

Bizony áldások a megállítások. De meg kellene állni, hogy mit is mondott Isten nekem, a családomnak, a nemzetemnek, a népemnek és így tovább. Mit tudok és merre akarok menni és mit akarok tenni ennek ellenébe? Isten megállít, a szeretete megállít. Megállít, és ilyenkor tényleg az a kérdés, tudjuk-e azt, ha Isten megállít, valóban a szeretetével találkozunk? Mert az életünkkel játszhatunk, és mások életével. És ami a legborzasztóbb, ha tovább mész és Isten akarata ellen teszel, azért viszont már ítélet van. Isten megállító szeretetét láthatjuk meg Bálám történetében. Azt a szeretetet, amit oly sokszor megtapasztalunk az életünkben. És oly sokszor tényleg majdnem szemtelenek vagyunk Istennel szemben is, hogy tudtam, hogy nem kellett volna, mégis megtettem, mert a testem, a lelkem kívánta, meg egyebek... Tudtam, tudtam.

Magam életében is számtalan dolgot tudok. Tudtam, hogy mit nem lehet, és tudtam azt, hogy azért jó nekem... És csináltam. Nekem volt jó, de nem Istennek. És csoda, hogy megállított! És köszönöm neki, hogy megállított kemény kézzel! Amikor tényleg ott álltam, hogy „Istenem, most vagy elveszed az életemet, vagy én veszem el, ha nem adsz más valamit, tegyél valamit!” Megállított!

Én úgy gondolom, hogy sok megtérő embernek ez a pontja az, amikor Isten megállítja, nincs tovább. Beszorultál. A megtérésnek a kezdete mindig báláminak tűnik, legtöbb esetben ott van, és én azt hiszem majd' minden esetben ott van: Isten megállít. Nincs tovább, ne menj tovább! Ne menj tovább, mert szerintem ez már sok! Itt állj meg! Tudod, hogy mi az én tervem veled is, ahova mész is, nem lehetsz kárára másoknak, különösen önmagadnak nem lehetsz kárára. Tudjuk-e, hogy Isten megállítása egyben emlékeztet is arra, hogy én mondtam valamit. Emlékeztetés. Emlékeztetés és nagy nagy kegyelem, hogy nem enged tovább, hanem emlékeztet „állj meg, Én nem ezt akarom”. Mi sírunk, nyüszítünk, hogy nem megy a bicikli, bocsánat, a szamár. Sokszor még lázadunk is! Miért nem mennek a dolgaink? Tudd meg, hogy nagyon jó, hogy nem megy a dolgod! Mert az a te dolgod. Az övéire vigyáz, és megláthatod Izrael népén, hogy ott a pusztaságban hogy is néz ki, ha Isten valaki mellett és valaki támogatásában ott van, mint Isten. És akkor változik a mi életünk is, változik az életünk és láthatjuk úgy, mint Bálám is a hegytetőről azt, ahol Isten van.

Amikor tényleg elolvashatjuk, folytatván a bálámi történetet, képtelen Bálám átkot mondani. Három eset van itt a Bibliában, ami megváltozik Bálám életében. Olvasom a 23. fejezet 9. versét, akkor Bálám szavait kell, hogy olvassam: „Mert sziklák tetejéről nézem őt, és halmokról tekintem őt; ímé oly nép, amely maga fog lakni, és nem számláltatik a nemzetek közé.”

Nem elég, hogy tudja Istennek bizonyságait, látja Isten Igéjét, akaratát beteljesedni a népen, már a jövőre is van látása. Isten megmutatja a látást, hogy miért nem engedtelek átkozni, miért nem engedem átkozni. Amikor folytatom tovább azzal is szembesülni kell Bálámnak, ami a 23. versben olvasható: „Mert nem fog varázslás Jákóbon, sem jövendőmondás Izráelen. Idején adatik tudtára Jákóbnak és Izráelnek: mit mívelt Isten!”

Ez a másik látása. A 25. versben meg olvashatom tovább: „ Akkor monda Bálák Bálámnak: Se ne átkozzad, se ne áldjad őt.”

Istennek ilyen terve van. Ebbe nem szólhatunk bele. Látni lát. Bele enged látni, megmutatja, hogy ki az Övé, mi az a terv, ami az Övé, mi az az út, ami az Övé. Megadja a bizonyságokat. De megadja azt a látást is: lépjél hátra! Te csak fentről nézheted, a hegytetőről. Tapasztald meg Istennek azt, amit Izraellel és Jákóbbal – nem véletlen a bontás – akar tenni, ne szólj bele! Azt hiszem, hogy komoly figyelmeztetés, se az én életembe, a magánéletembe egyikünk se szóljon bele Isten akaratába. Se más életébe ne szóljon bele. Nem a te dolgod. Lásd meg Isten akaratát más ember életén. De ne szólj bele.

Bálám nem átkozhatott és nem áldhatott. Mégis áldott! Mégis ő is áldott volt, hiszen a 24. fejezetben olvashatjuk, 1-9: „Mikor pedig látta Bálám, hogy tetszik az Úrnak, hogy megáldja Izráelt, nem indula, mint az előtt, varázslatok után, hanem fordítá az ő orcáját a puszta felé. És mikor felemelte Bálám az ő szemeit, látá Izráelt, amint letelepedett az ő nemzetségei szerint; és Istennek lelke vala ő rajta. Akkor elkezdé az ő példázó beszédét és monda: Bálámnak, Beór fiának szózata, a megnyílt szemű embernek szózata. Annak szózata, aki hallja Istennek beszédét, aki látja a Mindenhatónak látását, leborulva, de nyitott szemekkel: Mily szépek a te sátoraid óh Jákób! a te hajlékaid óh Izráel! Mint kiterjesztett völgyek, mint kertek a folyóvíz mellett, mint az Úr plántálta áloék, mint cédrusfák a vizek mellett! Víz ömledez az ő vedreiből, vetését bő víz öntözi; királya nagyobb Agágnál, és felmagasztaltatik az ő országa. Isten hozta ki Égyiptomból, az ő ereje mint a vad bivalyé: megemészti a pogányokat, az ő ellenségeit; csontjaikat megtöri, és nyilaival által veri. Lehever, nyugszik mint hím oroszlán, és mint nőstény oroszlán; ki serkenti fel őt? Aki áld téged, áldott lészen, és ki átkoz téged, átkozott lészen.”

Bizony, a harmadik pont, amiben megváltoztott maga Bálám is, áldani kezd. Elsőként, amit mondtam, azt történt, hogy látott a jövőbe, tényként el tudta mondani, hogy nem fog a varázslás, semmi manipuláció Jákóbnak és a mi életünkön sem, ha valóban az Övé vagyunk, Istené, nem lehet már kívülről beleszólni Isten eldöntött dolgaiba. Ezért, aki áld, áldott, aki átkoz, átkozott.

Miért? Mert nem bennünket, nem Izraelt, nem Krisztus Testét áldja valaki vagy átkozza, hanem annak a Fejét, a benne levőt. Amikor látta Bálám magát Izraelt, akkor tudta ő, ha Izrael között van Isten, ő nem átkozhatja Istent Izrael közepette. Ezért olyan sokszor nehéz kimondani azt, hogy vigyázz, hogy kit átkozol, kire mondasz rosszat, kire gondolsz rosszat, mire gondolsz rosszat. Mert lehet, hogy a testvéredről bármily rosszat gondolsz, rosszat mondasz, a benne levőt sérted meg és róla mondasz rosszat. Magát Krisztust, vagy magát Istent és az ő akaratát sértheted meg.

Bálámnak ez a története mégis másban is tanít. Isten valóban így kezdi a mi életünkben a megtérést is. A megtérés nagyon is bálámi történet. Amikor valaki elindul keresni bennünket, keresi az életére a megoldást, természetes az, hogy ok-okozat révén ellenségként érkezik. Keresi a hasznát. Bizony, a megtérőknek a többsége perben van Istennel. A saját akaratát akarja beteljesíteni. A saját hasznának akar élni, és természetesen a szamár története is megtörténik vele, hogy beszorul az élete.

Hány, de hány ember úgy megy el egy gyülekezetbe és úgy megy el megnézni a zsidóságot vagy kereszténységet: „na most akkor megnézem őket”, „most aztán adok Istennek, most aztán adok”.
És erre jön a történet, hogy Isten szinte mosolyog ezen. „Jó, gyere! Én küldtelek.” „Hát ha velem akarsz találkozni, gyere átkozd meg Izraelt! Gyere, átkozd meg Krisztus Testét! Gyere! Én küldelek.” És Istennek tényleg – így mondom – szeretetteljes humora van: elindít. És mire elindulunk, „na, mit akar ez a vallásos, na, mit akar ez a keresztény, na, mit akar ez a zsidó, na, mit akar ez a fickó?!” Aztán visszafele sül el a puska. És akkor az ember egyszer megáll és úgy fentről látja, ott van Isten.

Istennek különleges szeretete ez. Megmutatja, ki vagy. Megmutatja azt, hogy te Isten-ellenes vagy, és közben Istent keresed! Mert az Isten keresésére Ő tanít meg a szamarai és sok minden által, hogy el kell indulnod. Ő tanít meg arra, hogy ütközni akarsz Istennel, mert valamelyik isten uralkodik rajtad. És az uralkodó istent le akarja leplezni az Örökkévaló Isten. De nem megy ez másképpen, csak ha ütközöl Istennel. Minden megtérésnek az első pontja az, hogy haragszom Istenre. Az első pontja, hogy nekimegyek Istennek és rádöbbenek, hogy nekimentem a falnak. Rádöbbenek, hogy mekkora az az Isten, és milyen hatalma van, mert Ő úgy szeret, hogy megengedi ezt a találkozást, ami számunkra mindig meglepetés tud lenni.

Elmegyek megátkozni valamit, és áldás lesz. Elmegyek valahova és fordítva történik a dolog. Ugye milyen ismerős? Te hogy indultál el az első gyülekezeti helyre? Na, mit akarnak ezek? Hallottam róluk, na, majd én elmagyarázom nekik, hogy nincs Isten, majd én elmagyarázom nekik, hogy nem így kell csinálni, majd én. Aztán már sok éve oda jársz. Vajon mi történt, Bálám? Isten tényleg humorosan összeütközött veled. Ez történt. Ha nincs ütközés, akkor nincs felmérése annak, hogy mekkora erővel találkozol. Ha nincsen benned Isten elleni lázadás, akkor nincs győzelme Istennek. Meg kellene érteni. Istennel való találkozás mindig így kezdődik: „Majd én”. És akkor úgy folytatódik, „én nem”, „én nem tudom azt tenni”. Én nem tudom azt tenni, akit megismertem mások életéből, Isten Igéjéből, mások bizonyságából, hogy őt bántsam vagy megátkozzam, vagy bármi történjen rossz.

Istennek különleges szeretete van, komolyan mondom, magamon is találkoztam vele. Hányszor veszekedtem Istennel, mert akkor tudott válaszolni. Nem lázadtam, csak veszekedtem. És hányszor lázadtam, amikor Sátánt adott elém. Bocsánat, a héberben az örökkévaló angyalát Sátánnak hívják héberül, aki megakadályoz. A Sátánnak ez a feladata, hogy megakadályozzon. Ennek a szónak van pozitív értelme is, Istennek is van egy megakadályozó ereje. Hányszor akadályozta meg Isten az életemben, hogy ne menj tovább. Eddig. Tudod, hogy nem mehetsz. És ha nem tudod, én állítalak meg. Hányszor, de hányszor van a Bibliában is az, és a hétköznapokban is, hogy Isten elindít egy úton, és egészen más lesz belőle. Tudjátok, hogy az Istennel való ütközés mennyire kell nekünk? Hogy egyszer végre megadjuk magunkat, annyira. Ő így vonz magához. Nem eteget, hiteget és kínálgat mindenféle szép örömöket, mint keresztény bajtársaink – vagy nem tudom micsodáink – kínálgatnak. Dehogy is. Az Istennel való találkozás az csattanás. A porszemnek a világ leghatalmasabb erejével való találkozása. Le sem lehet írni a fizikának a jelenségét, hogy az egér és az elefánt, valami nagyon durva példa lenne. A kis ember találkozik a világ urával. A kis nagy ember egyszer csak összetörik, és a kis nagy ember, ha összetörik a szamara, még mindig nem tanul.

Vajon tanultunk-e, ez a kérdés ilyenkor. Isten ezeket a Bálám-ütközéseket pontosan azért adja. Isten a szamárnak a beszédét, hogy egy kicsit nyivákol az egzisztenciád, nem működik az életed, pont azért adta, hogy „vedd már észre, hogy én nem azt akarom”. Mert lehet, hogy amit te akarsz a másik embernek az életébe kerülhet és keresztezed az ő útját, vagy a te utad eleve nem az, amit kell tenned. Isten megállít. Kicsit ijesztő olykor. „Mi történt, nem értem! A szamár idáig olyan hűséges volt éveken át, aztán egyszer csak itt lefekszik. És még vissza is beszél. Na még ilyet.” Igen, sokszor van az életünkben ilyen. Visszaszól. Hányszor szólt vissza a saját, fix erőd, hogy elmúlt hirtelen? Idáig ez cipelte, ez ami vitte az életed előre, és úgy megáll. Tudod, hogy Isten mennyire szeret, ha megállít? Mert szeretné már végre, hogy azt tedd, azt lásd, amit Ő akar. És ebben elsősorban Ő az, akit meg kell, hogy lássunk.

Újra meg kell ismerni, újra meg kell látni, hogy legyen egy képünk, hogy mi a jövő, hiszen Izraelről így beszél Bálám, legyen egy látásunk előre, nem visszafele. Legyen mind a három pontban, hogy aki Isten útján, akaratában jár, azt kívülről senki, de senki nem bánthatja. Külön ki lehetne erre térni, hiszen karizmatikus szinten mindenféle átkozás, varázslás szintjén riogatják a Sátánt, és dorgálják meg nem tudom miket csinálnak, mire bátorkodnak, és amikor ilyenekkel találkozom, akkor mindig megkérdezem: tényleg nem érted?! Ha te engedelmes vagy, ha te Istené vagy, ha Krisztus benned van, nem érhet hozzád emberi rosszindulat, emberi varázslás, emberi igézés, emberi bármi. Nem érhet el. Miért félsz? Miért kell keresztény szinten egymást félelembe tartani, hogy itt varázslás folyik, meg karizmatikus varázslás, meg akármi. Lehet, hogy folyik, valóban, de az annak az ügye, aki nem a néphez tartozik, nem Jákobhoz, mint zsidó és nem Izraelhez, mint Isten népéhez. Ha te Isten népéhez tartozol, akkor nem lesz könnyű utad, szó se róla, de más ráhatása nem érhet el. A Bálámokat megállítja, az átkokat Isten maga állítja meg. És az áldásokat sem emberektől fogod kapni, hanem Őtőle. És az emberek meg fogják látni azokat az áldásokat, amik úgy tűnnek, mintha nem is áldások lennének. Hiszen Bálámnak az életén felkínált áldások voltak.

Vagy ha előveszem az áldások területén a másik nem-látó embert, akkor a másik nem-látó embert az Apostolok Cselekedeteinek 9. fejezetében olvashatjuk. Ő is elindult, ő is ment és mondhatnám azt, hogy hosszas múltja volt a szakmában, és itt Saulról beszélhetünk. Ő is elindult. És itt látunk egy másik példát Apostolok Cselekedetei 9-ben: „Saulus pedig még fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úrnak tanítványai ellen, elmenvén a főpaphoz, Kére ő tőle leveleket Damaskusba a zsinagógákhoz, hogy ha talál némelyeket, kik ez útnak követői, akár férfiakat, akár asszonyokat, fogva vigye Jeruzsálembe. És amint méne, lőn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a mennyből: És ő leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz engem? És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod.”

Egy másik, Bálámhoz hasonló történet. Saul is elindult nagy lelkesedéssel, hogy megvédi a judaizmust, megvédi a farizeusságot, megvédi a zsidóságot. Ő is jót tett. Ő is a maga hitében, Isten mellett, Isten-hívő emberként tette mindezt és itt is leesik a lóról. Ugye, hogy kell nekünk a lóról leesni? De Bálámnál és Saulnál – Pálnál, most már Pálként is mondhatom – különbségek vannak. És itt van, amikor meg kell érteni ebben a történetben, Saul-Pál történetében, hogy Istennek vannak választott edényei. Vannak választott edényei. Bálámnak ennyi volt a feladata. Bálám utána visszament és bizony fegyver által halt meg. De Istennek van választott edénye, mint Saul, akit Isten tett maga, Krisztus tett maga bizonyságot mellette, hogy Pál között kell vinni az Ő nevét, Krisztus nevét. Istennek van valóban választott edénye. Mondhatnám predesztinációnak is ezt, de mondhatnám isteni rendnek is. Bálámnak még nem volt lehetősége dönteni. Ő neki még nem volt lehetősége dönteni, őneki még nem volt lehetősége zsidóvá válni, amikor meglátta azt a csodát, amit Isten mutatott: „mily szépek a te sátraid, Izrael”, nem volt lehetősége. Ő egy feladatot látott el. Isten teremti a rosszat is, használ ember edényeket jóra és rosszra. Nem én találtam ki. Hiszen itt van Pál történetében is, Saul történetében is a bizonyság erre.

És magában ebben a történetben is megláthatjuk azt, hogy számunkra viszont van lehetőség. Van lehetőség, amikor leesünk a lóról. Krisztus váltságműve után történt az a változás, amikor saját magunk dönthetünk arról, hogy elfogadjuk-e Őt. És új emberként, újszülöttként az Ő edénye leszünk.

Ma is bizonyára vannak edények, amiket Isten használ. Sokszor kellene erről beszélni, a választott edényekről, hogy vannak emberek, akik a Sátánnak átadott eszközök, mint testek és nem kárhoznak el, hiszen eleve egy eszköz a Sátán kezében, és vannak edények, akik valóban elrendeltek Istentől, de a kegyelem óta, a golgotai váltságmű óta viszont mindenkinek van lehetősége nem visszafordulni, mint Bálámnak, hanem megállni és azt mondani: „látom milyen szépek azok a sátrak és én szeretnék a te népedhez tartozni”. Van lehetőség. És Isten tényleg így állít meg bennünket, mint Sault, úgy állít meg, mint Bálámot, de ebben az időben, amiben mi élünk, a mi megállításunknak valóban saulinak kell lenni. Észrevenni, hogy azért állított meg Isten, azért adott látást, azért nem engedett tovább bizonyos dolgokban, mert használni akar Krisztus Testében részként, kőként, építőkövekként. Tudod-e, hogy a megállításom éppen, hogy hálaadásra kéne, hogy ösztönözzön, tudom-e? Tudom-e, hogy Bálámnak a megállítása, Bálámnak az egész útja, amit Isten mutat az ő történetén keresztül, áldás volt. Áldás volt, hiszen azzal, hogy Bálámnak volt látása, Isten szinte kényszerítő szeretetével nem átkot, hanem áldást mondott, ezzel segítette valóban Isten népének, a választott népnek az útját, Isten tervét. Része volt Isten tervének. Pál másképpen lett Isten tervének a része.

A mi életünkben megint meg kell kérdeznünk: Isten megállított, adott látást előre, adott bizonyságokat előttünk, vajon mit akar, hogy cselekedjünk. Ott tudunk-e állni, amikor mi is leesünk a földre, „Uram, köszönöm, hogy megállítottad a szamaramat, köszönöm, hogy engem megállítottál, lekerültem a magas lóról, adtál látást” és ez a látást bizony úgy adja Isten, hogy először vakságot ad. Pál is vakságot kapott. Nem látott, vége. És kapott egy új látást, amikor Anániás, akihez ment, imádkozott és meggyógyult. És új látással ment tovább.

Bálám a régi látással, régi emberként ment vissza. Betöltött egy feladatot. De én úgy gondolom, a mi életünk inkább Pálhoz hasonlít. Amikor Isten azt akarja, hogy Krisztus Teste növekedjen, akkor bár vannak eszközei, mégis minden emberre érvényes: „megállítalak, mert használni akarlak. Megállítalak, de dönteni is kell”. Dönteni is kell és engedelmesnek is kell lenni, hiszen Pál utána valóban oda ment el, ahova el kellett mennie. Újabb eszközt kapott arra, hogy meggyógyuljon. Pál maradhatott volna Saulus, maradhatott volna a vakságban, a megállított állapotában, nem változott volna az élete, csak ki van kapcsolva. Hiszen vakként már nem rohangált volna az akkori Krisztus Testéhez úgy, hogy abban kárt tegyen.

Talán nem csak Bálám szamara jó a megállításra, hanem jó a vakság is? Talán jók a próbák is? Talán jók azok az állapotok, amikor nem tudom mi van. Hiszen Pál, az erős, kegyetlen ember – mondjuk így – ott maradt látás nélkül. Gondolj bele, hogy 5 percet egy sötét helységben alig bírsz ki. Gondold el, hogy csak bekötik a szemedet egy pár percre, mi lenne. Csak nem lenne villanyvilágítás és olvasni kellene, vagy valamit kellene tenni a sötétben, de nem tudsz mit csinálni. Gondold el Istennek ezt a szeretetét is: rádöbbensz, hogy világosság nélkül nem megy. Rádöbbensz, hogy látás nélkül nem megy. Rádöbbensz, hogy minden, amit te idáig csináltál, a te akaratod volt és a te szándékod, a te ötleted, a te látásod. Olyan jó, amikor Isten elveszi a saját látásomat. Olyan jó. Olyan jó, amikor az Ő látását adja. És olyan jó, amikor egy Bálám a látást a gyakorlatban használja, hiszen így lett áldás. Áldás lett, mert amikor a moabiták, amikor Bálák mégiscsak tovább kellett, hogy engedje Izraelt, a nép halad tovább, amikor az átok nem valósult meg: ezzel Bálákot is megvédte. Mert ha Bálámnak az átka működött volna Izrael felett, akkor a megbízója, Bálák és a népe elpusztult volna. Lehet érdekes áldása Istennek, az, hogy megakadályozza valaki bűnét, az, hogy ad valakit, aki figyelmeztet, ad valakit, aki utat nyit az Ő akaratának és az Ő népének; ez Istennek az ereje is, de mindez szeretet is.

Sokszor panaszkodunk tényleg: nincs látásom. Sokszor panaszkodunk, hogy leestem a lóról. Sokszor beszorul a lábunk a szamárral és ott állunk, és milyen egyszerű! Csak emlékeznünk kellene arra, hogy Isten mit mondott – lásd Bálám – csak emlékeznünk kellene és viszonyítani, hogy az én akaratom, az én vágyam, az érdekeim felülírták – vagy majdnem felülírták – azt, amit Isten akart. És ugyanakkor figyelmeztető is, hogy kell és lehet látást kérni és kapni. De ehhez el kell veszíteni. Isten mindig meg akarja mutatni, hogy Ő az, aki nem csak látni enged, hanem feladatot ad. Feladatot, célt és utat ad az életünkben.

Bálám története önmagában érdekes. Hiszen ha azt mondom, hogy ma is vannak Bálámok, akkor nem mondok igaztalant, hiszen ma is vannak részfeladatokat betöltő emberek, közösségek, sőt, egyházak vagy felekezetek is. Ennyi volt. De tényleg ez az életünk, hogy „ennyi volt”? Tényleg ennyi volt? Tényleg. Sokszor az életünkben is vannak kapcsolataink: ennyi volt? Igen, ennyi volt az életemben, ennyi volt, hogy Istennek az akaratát megmutassa, vagy továbbvigyen. Istennek vannak Bálám-megbízottjai, eszközei, és Istennek van sok-sok olyan embere, akit megkeresett és meg fog keresni, mint Sault. Saulnál nem történt változás. Téves, amikor mindig azt mondják, hogy Pál-fordulás van. Nem történt semmiféle Pál-fordulás. Ennek az embernek két neve volt, származásilag: Saulus és Paulus. Nem történt változás, hanem helyére került az az identitás, ami Istentől van. Helyére került az életének a forgatókönyve, menetrendje, terve, ami Istentől van. Nem megváltozott, hanem a helyére került. Ugyanazzal a motorral, lendülettel rohant ki később, ahogy szoktam mondani, motorcserés lett az autó. Semmi más nem történt. És a mi életünkben sem új kezdődik, hanem új célok, új feladatok és közben ugyanaz maradsz. Ugyanolyan érzelmekkel, ugyanolyan fizikummal és mindennel. Csak a helyedre kerülsz végre.

Isten szeretete, hogy megállít. És, hogyha így elgondolkodunk: emlékszel, amikor olyan nagy baj volt? De jó volt az a baj! Ha nem lett volna, még mindig ott lennél benne. De jó volt!

Tudod milyen jó volt egy betegség? Ha nem lett volna, te még mindig piálnál. De jó volt, hogy... De jó volt, hogy... Persze akkor nem érted, amikor a szamár szól, akkor nem érted, mikor fáj, de Istennek a különleges szeretete, hogy Ő adja a beszorítást. Nem kényszerít, hanem emlékeztet. Nem kényszerít, hanem megmutatja, hogy bármennyire ural valami, valaki, állj! Én őt se engedem! Tudod miért? Mert azt akarja, hogy Őt, az Ő akaratát képviseld. És ez lehet az életednek bármelyik formája, akár házasság, akár szolgálat, akármi. Bármi. „Azt akarom. Azt akarom.” A fájdalmakkal tud Isten igazából nevelni bennünket. A beszorult lábainkkal, a megvakult szemeinkkel, hogy lássunk és a helyünkre kerüljünk. Ne sajnáld a fájdalmat, jó az. Ne sajnáld a pofonokat, mert végre észhez térsz! Ne sajnáld! Ne sajnáld önmagadat!

Bálám nem tudta mi történt, pedig tudhatta volna. Olyan úton ment, amin tudta, hogy nem szabad mennie. Hány, de hány olyan út van az életünkben, hogy megdumáljuk, „hát azért lehet ezt, miért ne lehetne?” és még másra is gyorsan rámutatunk, ha ő, akkor én miért nem?! Hány, de hány út van.

És Isten egyszer azt mondja, hogy „na jó, akkor álljunk meg egy pillanatra”. Nem mehetsz tovább.

Nem Isten fog személyesen szólni, megmagyarázni, hanem az elvesztett egzisztenciád majd szépen visszabeszél, a terveid, az egyéb, ami vitt előre téged. Majd ő. Ami neked olyan kedves, és olyan jól alárendelt és téged szállító, szépen visszabeszél: nem veszed észre, hogy a vesztedbe rohansz?! Nem veszed észre?

Úgy elgondolkodtam azon, hogy vajon hány és hány ilyen dolog kell az életünkben? Most nem is minősítem, hogy milyen érzelmeket kelt bennem – remélem bűnösöket azért nem – hogy tőlünk pár méterre hömpölyögnek a homokosok. Ebben az iszonyatos melegben a melegek vették a fáradtságot, hogy összegyűljenek. Nem folytatom. Vajon Istennek, hogy kell megszorítani, hogy rohanjál hozzá, az Ő Igéjét hallgassd?! Vajon mikor fog elmenni a látásod? Vajon mikor fog tönkremenni az egzisztenciád egy pillanatra, hogy megtanuljál újra imádkozni. A homokosok a saját szellemük vezetésére összecsődültek, a másságban levők. Nem feddés, csak szomorú tény.

Kell nekünk a megrázás. Kell nekünk a beszorítás. Nem azért, hogy többen legyünk, nem létszámellenőrzés, szó se róla. Hanem valamennyiünknek kell, kell bizony, hogy Isten egy kicsit megszorongasson. És én ezt sokszor kívánnám is. De hiába kívánod, Isten kezében van a te életed éppúgy, mint ennek az országnak az élete. Megy előre egy tömeg, és ha lesz egy szorulás, szorítás, örülj neki! Mert Isten nem enged tovább. Talál egy népet, egy országot, egy családot vagy bármit. Örülj neki. De nehogy az legyen, hogy Isten tett felelőssé, hanem adj hálát Istennek, hogy megállított. Ő tudja miért, Ő tudja téged miért állított meg ebben-abban-amabban, Ő tudja és válaszol is. Mert ha kimondod azt, amit Pál kimondott az úton: „mit akarsz, hogy cselekedjem?” , Ő meg fogja mondani. Bálámnak is megmondta: „ne tedd”, mégis tenni akarta. Mert az üzlet, az üzlet. Hány kis üzletünk van nekünk?! Hány?! És ezek a kis üzletek igazából bűneink. Hány bálámi hajlam van bennünk, pedig Isten így is tud szólni, hogy megtanít bennünket kérdezni: „Uram, mit csináljak?”

Az engedelmesség kezdete mindig fájdalommal jár, az engedelmesség kezdete mindig áldással jár és áldás vagyok másokra.

HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN.

A FELHASZNÁLÁS FELTÉTELE, HOGY AZ ÍRÁSOK BÁRMELY FORMÁBAN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSA, A MÁSOLATOK TOVÁBB ADÁSA ENGEDÉLYÜNKKEL, TELJES TERJEDELEMBEN ÉS VÁLTOZTATÁS NÉLKÜL, FORRÁS MEGJELÖLÉSÉVEL TÖRTÉNHET, VALAMINT KIZÁRÓLAG INGYENESEN ADHATÓK TOVÁBB.

Copyright © 2005-2013 SÓFÁR, Jesua HaMassiah-ban hívő közösség
JHVH  NISSZI Szolgálat